„Ahány ház, annyi szokás”, gyakran használjuk a kifejezést, amikor érzékeltetni szeretnénk, mennyire másképp élünk, gondolkozunk, vagy éppen cselekszünk mi emberek, hasonló élethelyzetekben.

Napi életritmusunk többségét szokásaink alakítják, amelyeket szüleinktől tanultunk, vagy saját magunk formáltunk.

A táplálkozás mindennapjaink szerves része, hiszen nélküle nincs élet. De az, hogy mikor, mit és mennyit eszünk, már komoly egyéni eltéréseket mutat.

Szervezetünk minden egyes sejtjének szüksége van energiára, hogy feladatát zavartalanul elláthassa.  És az energia bizony táplálkozás útján jut el sejtjeinkhez.

De honnan is tudhatnánk, mennyi energiát igénylünk nap mint nap? Szervezetünk rendkívül bonyolult és összetett rendszer, amely önálló működésre képes, azaz alapszükségleteink kielégítéséhez elegendő volna ösztöneinkre hallgatni. Így tettek őseink is, akik gyűjtögetés, halászat, vadászat, majd növénytermesztés és állattenyésztés útján jutottak a szükséges élelemhez.

A mai kor emberét viszont már teljesen más motivációk vezérlik. Gazdaságunk, iparunk fejlettsége mára lehetővé teszi számunkra, hogy a táplálékszerzés, személyes fizikai munka nélkül is megvalósulhasson. Növekvő lehetőségeink azonban gyakran elfojtják, befolyásolják ösztöneink jelzéseit.

Hányan tapasztaltuk már egy pékség előtt elhaladva, megérezve a friss kenyér illatát, a ránk törő farkaséhséget? De vajon hiteles az így kialakult érzés?

Ha bepillantunk a mai statisztikákba, amely szerint a magyar lakosság 62%-a túlsúlyos, és a túlsúlyos gyerekek száma az elmúlt 20 évben megháromszorozódott, azt kell gondolnunk, hogy valami nem jól működik. Elveszítettük képességünket, hogy hallgatni tudjunk ösztöneinkre.

A mai tudomány már nevén nevezi a jelenséget: megkülönböztet biológiai és mentális éhségérzést. Amíg az első a tényleges energiaigényt jelzi, addig a mentális éhségérzés egyéb szükségleteink kielégítését célozza.

Amikor szervezetünknek ténylegesen táplálékra van szüksége, a vércukorszintünk csökken, ez pedig az agy éhségközpontját stimulálva kiváltja a valódi éhségérzést.  

A biológiai éhség-érzés jellemzői:

·        folyamatosan erősödő éhség

·        étkezés hiányában az éhség-érzés lassan csökken

·        nem jellemzi kifejezett kívánósság.

·        étkezés közben/után kialakul a jóllakottság érzés

De mi a helyzet a mentális éhségérzéssel?  Ennek kialakulása nem a vércukorszint csökkenéshez köthető, sokkal inkább egyéb hormonális hatásokhoz. Az étkezés élménye, a vágyott ételek ízlelése endorfinszerű hormonok felszabadulását okozzák, amelyek hatására javul kedélyállapotunk, csökken vérnyomásunk, egyszerűen jobban érezzük magunkat a bőrünkben.

A mentális éhség-érzés jellemzői:

·        az éhség hirtelen tör ránk (gyakran vizuális vagy illat-élményre)

·        az éhség-érzés legtöbbször gyötrő, kényszerítő

·        az étel elfogyasztását követően jóllakottság-érzés helyett/mellett kifejezett elégedettség érzés a jellemző

·        az elégedettség-érzést (endorfinszerű hatás) később  felválthatja a bűntudat-érzés

A mai stresszes, sikerorientált világban sajnos gyakran érezzük szükségét az endorfinok hatásainak, még ha mindez nem is tudatos. Rengeteg dologtól, élménytől, szokástól függünk, és sajnos ezek egyik legjelentősebbike a táplálék.

 A jóléti társadalom előnyei, kényelme mellett saját felelősségünk, hogy odafigyeljünk szervezetünk valós jelzéseire. Teszteljük érzéseinket a fent említett jellemzők alapján, és ha tudatosak és következetesek vagyunk, számos, szervezetünk számára felesleges étkezéstől, és annak következményeitől óvhatjuk meg magunkat.