Ez a bizonyos szénhidrát-anyagcsere zavar 15-20 évvel ezelőtt szinte még ismeretlen volt, mára viszont, becsült adatok szerint a felnőtt lakosság akár 60%-át is érintheti. Bátran kijelenthetjük, ma már talán nincs is olyan ember, akinek az ismeretségi körében ne lenne legalább egy inzulinrezisztens személy. Éppen ezért rendkívül fontos, hogy ismerjük az inzulinrezisztencia kialakulásának okait, illetve a megelőzés esetleges lehetőségeit. A megfelelő ismeretek birtokában időben felismerhetjük az árulkodó jeleket, és életmódváltással akár tünetektől mentes, teljes életet élhetünk. Ellenkező esetben, ha nem fordítunk kellő figyelmet szervezetünk jelzéseire, előfordulhat, hogy az IR-t már nem, csak a II. típusú diabetest diagnosztizálja az orvos.

Mi az inzulinrezisztencia?

Az inzulinrezisztencia (röviden IR) olyan szénhidrát-anyagcsere zavar, amelyre jellemző, hogy testünk sejtjei nem képesek megfelelően hasznosítani a működésükhöz elengedhetetlenül szükséges glükózt. Ennek oka pedig az, hogy a hasnyálmirigy által termelt inzulin nem megfelelően kapcsolódik a sejteken található inzulin-receptorokhoz. Az inzulin pedig a „kulcs” a sejteken lévő „ajtókhoz”, amelyek megnyitásával a cukor energiaként hasznosulhat. Inzulinrezisztenciában, mivel a sejtek nem reagálnak kellőképpen az inzulinra, a hasnyálmirigy fokozott hormontermelésbe kezd. Ez a többletmunka pedig előbb-utóbb képes annyira kimeríteni a hasnyálmirigyet, hogy a kívánt mérték alá csökken, vagy akár meg is szűnik a béta sejtek inzulintermelése, a cukor ezáltal a vérben marad, és kialakul a diabetes.

Hogyan alakulhat ki az inzulinrezisztencia?

Az inzulinrezisztencia kialakulásának számos oka lehet. A genetikai hajlam olyan tényező, amely ellen ugyan nem sokat tehetünk, de fontos tudni, hogy a családban, felmenők között jelentkező II. típusú diabetes hajlamosíthat az IR kialakulására a további generációkban. Abban az esetben tehát, ha a szülőknél, nagyszülőknél már diagnosztizáltak II. típusú diabetest, érdemes tudatosan törekedni az egészséges életmódra.

A túlsúly, a helytelen életviteli szokások talaján kialakuló elhízás önmagában a legnagyobb hajlamosító tényező. Abban az esetben viszont, ha örökletes hajlam lehetősége is fennáll, az IR kialakulásának kockázata többszörösére nő. Természetesen, normál testalkat és kimutatható genetikai hajlam nélkül is megjelenhet a betegség, hiszen az okok rendkívül szerteágazók, és nem is minden esetben egyértelműen bizonyíthatók.

A női lakosság körében diagnosztizált inzulinrezisztens létszám jóval meghaladja a férfi betegek számát, ennek oka viszont valószínűleg az, hogy az IR tünetei között gyakran szerepelnek menstruációs zavarok, vagy akár meddőség gyanúja, amelyeket legtöbbször alapos kivizsgálás követ, míg férfiaknál a kevésbé jellemző tünetek (pl. hízás) miatt gyakran elmarad a diagnosztizálás.

Melyek az inzulinrezisztencia leggyakoribb tünetei?

Az IR tünetei rendkívül sokfélék lehetnek, de a leggyakrabban tapasztaltak a következők:

• Hízás (változatlan táplálkozási-és életviteli szokások mellett)
• Testtömegcsökkenés elmaradása (diétázás esetén)
• Menstruációs zavarok
• Édesség iránti fokozott vágy
• Bőrtünetek (pattanások kialakulása)
• Krónikus fáradtságérzés
• Feszültség
• Éhségrohamok
• Remegés (pl. éhség alkalmával)
• Koncentrációzavar
• Memóriaromlás
• Szédülés
• Ájulás-érzés
• Szapora szívverés
• Szexuális inaktivitás
• Fokozott szőrösödés
• Fogamzóképesség elmaradása
• Terhesség korai szakaszában bekövetkező vetélés
• Pajzsmirigy alulműködés, PCOS (gyakran jelentkező társbetegségek)

Inzulinrezisztencia diagnosztizálása

Amennyiben a fenti tünetek közül bizonyosak megjelennek, illetve a megszokottnál gyakrabban, erőteljesebben jelentkeznek, érdemes orvoshoz fordulni. A betegség diagnosztizálása terheléses vércukor-vizsgálattal történik. A 3-4 pontos vérvizsgálat előtt éhgyomorra el kell fogyasztani egy meghatározott mennyiségű cukrot tartalmazó folyadékot. A cukorfogyasztást megelőzően, illetve azt követően, 30-60 percenként vérvétel történik. A vérminták cukor-és inzulin-tartalma ad információt az inzulinrezisztencia jelenlétéről, illetve annak súlyosságáról.

 

Az inzulinrezisztencia kezelése

Sajnos az inzulinrezisztencia az orvostudomány jelenlegi ismeretei szerint nem gyógyítható, viszont személyre szabott kezeléssel, illetve életmódváltással a tünetek megszüntethetők, a laborparaméterek helyreállíthatók, és a diabetes kialakulásának kockázata is minimalizálható.

A kezelés alapvetően 4 pillérre épül:

• Megfelelő (személyre szabott) étrend
• Rendszeres testmozgás (főképp cardio jellegű testedzés)
• Gyógyszeres kezelés, étrendkiegészítők alkalmazása (amennyiben szükséges)
• Mentális támogatás

 

Megfelelő étrend

Amennyiben az inzulinrezisztencia gyanúja beigazolódott, és a vizsgálati eredmények a birtokunkban vannak, érdemes dietetikus szakembert felkeresnünk. A megfelelő étrend kialakításához ugyanis a beteg személyének, életvitelének és lehetőségeinek ismerete legalább annyira fontos, mint a diagnózisé. A diéta csakis akkor hozza meg a kívánt eredményt, ha azt maximálisan igyekszünk az adott személy mindennapjaihoz alakítani. Ellenkező esetben, azaz ha az étrend nem alkalmazkodik a gyakorlatban a beteghez, hosszú távú betartása komoly veszélybe kerül.

 

Az étrend tervezésének alapelvei:

• Meghatározott számú étkezés (5-7 alkalom) tervezése
• Napi szükséges energiatartalom meghatározása (a céltömeg ismerete alapján)
•  Napi szükséges tápanyagtartalom meghatározása (fehérjék, zsírok, szénhidrátok)
• Az étkezések időpontjának nagyságrendi meghatározása
• A testmozgás, edzés időpontjának, jellegének, gyakoriságának ismerete
• Az egyes étkezések energia-és szénhidrát tartalmának meghatározása
• Az egyes étkezések szénhidrát-tartalmának minőségi meghatározása (gyorsan, lassan felszívódó szénhidrátok, GI index)
• Napi folyadékszükséglet-meghatározása (mennyiség, minőség, elosztás)
• Segítség a nyersanyag-válogatásban
• Segítség az ételkészítési eljárások megválasztásában
• Az étkezés, mint élmény fenntartása pl. (nassolási lehetőségek kialakítása)